Legutóbbi videós munkám – Halott Pénz klipforgatás

Igen sikeresen nyitott Halott Pénz új albuma és arról az Ugyanúgy hallasz című szám. Ehhez forgattunk klipet, ami már félmilliós nézettség felett jár a Youtube-on és 1. lett a vivatv slágerlistáján.

Az recorder.blog.hu írta:

A pécsi származású Halott Pénz harmadik albumát jelenteti meg ősszel, melyről az elektrós elemekkel spékeltUgyanúgy hallasz párkapcsolati témát boncolgató, slágeres dal. “A szám egy érzést, egy hangulatot próbál megfogni, amikor egy pár tudja, hogy együtt kell lenniük, hogy a dolognak működnie kellene, de valahogy mégiscsak döcögős a történet. Minden szerelemben, minden kapcsolatban vannak mélypontok, ami valamilyen irányba elmozdítja az ügyet, de persze erre nem kapunk választ a számban, csak a szituációt jeleníti meg.

A videó a Halott Pénz-klipek már szokásosnak nevezhető alkotójával készült. “A klipet Fűrész Zsolt készítette, akinek már a Minden szobába kell álom című videótA feneked a gyengémet és az Angardot is köszönhetem. A képeken egy valódi pár szerepel, amiről úgy gondolom, hogy abszolút feltétele volt a forgatásnak, mert szerettem volna minimalizálni a színészi játékot. Két nap alatt forgattuk le, és szerintem Zsolt nagyon jól megfogta stílusban és hangulatban a számot.”

Terveiről, a megjelenés előtt álló albumról is megkérdeztük Halott Pénzt. “Szeptember közepén jelenik meg az új album, Szólj anyunak, hogy a városban vagyok címmel. Ezzel együtt bemutatkozik a teljes élőzenekar is a lemezbemutatókon, az A38-on és Pécsett, utána pedig körbejárjuk az országot, a lehető legtöbb helyre szeretném elvinni a Halott Pénz live actet.

Tags from the story
, ,

Leave a Reply